2015. szeptember 17., csütörtök

A fehér köpeny

Itt az első rész :D Remélem, hogy tetszeni fog. Várom a véleményeket akár chaten, akár itt megjegyzésként. Jó olvasást!


   Már a negyedik napja özönlött Harrenhalba a nép. Az óriási falak akkor se láttak ennyi embert, mikor Hódító Aegon felperzselte az ellenségeit és a várat. Legelőször a közeli urak érkeztek meg, majd távolabb vidékekről jöttek is megjelentek. Mindenki, aki fontos volt, vagy fontossá akart válni, a tornára igyekezett. Még az északi urak is eljöttek, pedig ők az ilyen mulatságokat gyakran kihagyták és nevetségesnek tartották. A negyedik nap hajnalán pedig a király is megérkezett. Több száz fős kísérettel jött, és a teljes Királyi Testőrség is vele volt. De ahogy kiszállt a kocsijából, már rohant is be a sátrába, azután ki se jött onnan, és azt mondják, hogy alig pár embert engedett be magához. Még Lord Whenttel, a házigazdával se tárgyalt. Márpedig ez óriási nagy tiszteletlenség volt. Még akkor is, ha ő a király.
   A reggeli érdeklődés a király iránt a köznép között egyre jobban halványult délutánra, hiszen már mindenki a Királyi Testőrség új tagjára figyelt, Jaime Lannisterre. Hogy lehet, hogy egy ilyen délceg férfi veszi fel a fehér köpenyt? Így ki lesz Kaszter-hegy örököse? Az a groteszk törpe? És nem úgy volt, hogy a király kapcsolata megromlott a Lannisterekkel? Mindenki fejében ehhez hasonló kérdések jártak, mikor meglátták az Aerys mellett ballagó aranyhajú, fiatal oroszlánt. Az a hír járta, hogy a király már érkezésének első éjszakáján fel akarja avattatni, hogy minél hamarabb egy Lannistert kötözzön maga mellé. Nem akarta ő ezt megtenni. Mióta megtudta, hogy hosszú éveken át Tywin Lannister elvette tőle a hatalmat, és becsapta másra se tudott gondolni, csak a bosszúra. Végül az a csodás ötlete támadt, hogyha a Lannisterek közül egyiket elfogja, akkor Tywin mindent megad neki. De hát az öreg oroszlán teljesen megszilárdította az évek során a hatalmát. De ha az örökösének felajánlja a fehér köpenyt, az köteles lesz elfogadni, és akkor mindig vele kell lennie. Ha valami balul sülne el, a királynak csak a Jaime megölésével kell játszadoznia, és Kaszter-hegy ura rögtön megadja magát. – mily boldog volt a király, mikor ezt mind kitalálta! Már csak a fiát kell valahogy kiiktatnia. Aerysen az elmúlt időben a szorongás úrrá lett. Rettegett mindentől, a külvilágtól kezdve a saját fiáig. Meggyőződése, hogy Rhaegar lázadást tervez ellene, hogy megszerezhesse a trónt és megölje őt. A herceget már majdnem három éve nem látta. Az idő alatt pedig rengeteg barátot és támogatót lehet szerezni. Persze a király sem hanyagolta el a barátok keresését: teljesen megújította a Kis Tanács tagjait és meglepő módon mindegyik tag mindig egyetért a király szavával, bármi is legyen, és áthozatott Essosból egy eunuchot. Rhaegar ellen is kitervelt valamit. Ha megölni nem tudja, akkor lemondatja vele a trónt, hogy kisebbik fia, Viserys örököljön mindent. Kiben, állítása szerint, megvan az égető tűz, mellyel uralkodni lehet.
   Persze Jaime Lannister úgy hitte, hogy e magas rangot a lovagi tornákon szerzett hírneve miatt szerezte meg. A király nem tévedett, hogy engem jelölt ki a posztra. Westeros egyik legjobb lovagja vagyok – gondolta, miközben a forró vízbe merült bele. Egy ideig még a víz alatt tartotta a fejét, majd mikor már az utolsó szusz is elszállt belőle, felült a kádban. A víztől szőke fürtjei összetapadtak és a fejére lapultak, amely nem igen tetszett a fiúnak. Beletúrt a hajába, majd a szemközti tükörben megelégedetten kémlelte az arcát. Tökéletesnek kellett lennie. Élete legfontosabb eseménye következett. Még, ha most fog lemondani minden anyagi javáról, ő akkor is egy Lannister marad. Márpedig egy Lannister nem jelenik meg egy ilyen eseményen koszosan és büdösen. Jaime-t az se érdekelte, hogy a szolgáknak messziről kell hozniuk a vizet. Megfogta a kád melletti kisasztalon heverő szivacsot, majd belemártotta a vízbe. Az egész testét átmosta, majd egészen addig a vízben pihent, míg az ki nem hűlt. A szolgák akartak hozni újabb adag vizet, de a lovag nem akarta megvárni, míg azt felforralják.
   Miközben Jaime a hosszú napok óta rászáradt koszt mosta le magáról, újabb fontos ház jelent meg. Már messziről látszódott a fehér alapon lévő fekete rémfarkas, a Starkok megjöttek. Legelöl Brandon Stark lovagolt, ki nem olyan rég csatlakozott a háza tagjaihoz, előtte Zúgóban volt. Magas, erős férfi volt: az izom a karján jól látszódott. Hosszú, sötét barna haja hátul lófarokban volt összekötve, az arcán a szőr pedig meg volt hagyva, szakálla már-már egybe nőtt a hajával. Erősen fogta a kantárszárt, közben sötétbarna szemével komoran szemlélte a tájat. Mellette öccse, Eddard Stark lovagolt, kit Nednek szólítottak. Nem volt olyan izmos, mint a bátyja, de magasságuk megegyező volt. Haja is jóval rövidebb volt Brandonénál, télen sötétbarna, de ahogy a nap egyre erősebb lett, egyre halványabbá vált. Nem volt hosszú szakálla, inkább csak a borosta volt meghagyva. Mindketten a Stark ház jelképével díszített könnyű vértet viseltek. Nagyjából húszfős kísérettel jöttek. Ahogy megérkeztek, már rögtön a vár melletti dombon állították fel sátraikat, ahol már rengeteg kisebb-nagyobb volt. A lovaikat érkezésük után rögvest elvitték a szolgák megetetni. Megérkezésük után Brandon rögtön a Tullyk sátra felé igyekezett, így Ned egyedül maradt. Szeretett húgát pedig azóta sem látta, hogy a menetelés közben bátyja mellé ügetett. Így Ned sétálni indult a ponyvaházak között. A nagyobb urakat tiszteletet tudóan köszöntötte, de útközben találkozott pár ismeretlen, hírnévre vágyó lovaggal is. Ned soha sem értette, hogy ezek a déli emberek miért örülnek, azért, mert megnyerik az ilyen eseményeket. „Igazi dicsőséget csak az igazi harctéren lehet szerezni” mindig ezt mondta, mikor meghívták egy ilyen eseményre. A domb tetején látta a Targaryen lobogót, mellette pedig a Lannisterek aranyoroszlánját. Nem akart arra menni, nem szerette a déli urakat. Egyik télen, mikor Sasfészekben élt, arra járt egy déli lovag és miután menedéket kért az Arrynoktól a fagyos éjszakák ellen minden nap azt ecsetelte nekik, hogy mekkora nagy vagyona van és, hogy még nem volt igazi csatában sohasem, de amilyen jól forgatja a kardját, biztosan mindenkit meg fog ölni. Órákat tudott arról beszélni, hogy ő minden idők legjobb harcosa. Mikor elindult lefelé a völgybe, elvesztette az első igazi harcát. Azóta Ned tudja, hogy ezeknek a déli lovagoknak csak a szájuk jár. Persze van kivétel is, ott van Ser Selmy, a Királyi Testőrség tagja és Westeros legjobb kardforgatója. Apja azt mondta egyszer, hogy Ser Selmy felér tíz másik erős katonával a csata közben. Gondolatait egy nagy tenyér zavarta meg, valaki erősen rácsapott a vállára. Megfordult, és a legjobb barátjával találta magát szembe.
 – Mi van, Ned, te bujkálsz előlem? – kérdezte Robert komolyan, majd a következő    pillanatban széles mosoly jelent meg az arcán – Már órák óta kereslek, már azt hittem, el se jössz.
– Ezt azért én se hagytam volna ki – vallotta be, majd most már közösen tovább sétáltak. – Azt mondják, hogy még a király is itt van, a Targaryen lobogót láttam is.
– Igen, itt van, akartam beszélni vele mint Viharvég ura, de az egyik embere elhajtott, hogy a király nem foglakozik az olyan semmirekellőkkel, mint én. – Robert ökörbe szorította a kezét – Megboldogult apám egyik legjobb barátja volt, de ezek szerint erre nem igen emlékszik.
– Mint mondtam már, ezek a déliek mind őrültek – rándította meg a vállát Ned.
– Ugye tudod, hogy én is déli úr vagyok? - röhögött fel a Baratheon. – A legjobb barátom most hülyézett le.
– Te más vagy – felelt Ned, majd jobbra fordultak.
– Szóval én máshogy vagyok hülye? - húzta fel a szemöldökét Robert – De nem beszéljük arról, hogy hol van a családunk székhelye. Merre a bájos húgod? Lyanna megérkezett már?
Ned soha sem szeretett Roberttel Lyannáról beszélgetni, mint ahogy Lyannával szeretett Robertről beszélgetni. Igaz, két teljesen más ok miatt. Robert eddig egyetlen egyszer látta húgát, de állítása szerint rögtön beleszeretett. De tudja Ned, hogy barátjánál az ilyen érzelmek pillanatnyiak is lehetnek. Annyi kedvese volt már Robertnek eddigi rövid élete során, mennyivel kevesen rendelkeztek. Ned féltette ettől a házasságtól a húgát. De hát nem mondhatta meg a legjobb barátjának, hogy szerinte rövid ideig lesz csak hűséges férj. Így hát bizakodott és elhitette magával, hogy mindenki meg tud változni egy nő kedvéért.
– Nem láttam még, a vacsoránál biztos fogtok találkozni. Inkább mesélj, hogyhogy nem indulsz a tornán? - próbálta terelni a témát.
– Lyanna megemlítette Deresben, hogy utálja a lovagi tornákat – felelte higgadtan.
– De te meg imádod – vágott rá vissza Ned. Nagyon meglepte Robert válasza.
– A lovagi tornákon lévő ivászatot imádom, azt akkor is megkapom, ha csak néző vagyok – rándította meg a vállát – Nyugodj meg, nem fogom kihagyni a soron következő összes viadalt, csak ezt.
   Nedék tovább mentek, majd a nagy tömegben egy szempillantás alatt el is tűntek. A tábor másik végében a Lannister sátorban Ser Jaime a páncélján az utolsó igazításokat végezte már. A Kaszter-hegyi aranyból készült páncélja gazdagon volt díszítve, a mellvértjén egy üvöltő oroszlán domborodott ki. Mikor készen lett, magabiztosan menetelt a király sátra felé, ahol már mindenki rá várt. Ott állt a Testőrség hat tagja: Ser Gerold Hightower a Fehér Bika, Lewyn Martell herceg, Ser Barristem Selmy, Ser Oswell Whent, Ser Arthur Dayne a Hajnalkard és Ser Jonothor Darry, de a király sehol se volt. Jaimet ez megrémítette. Milyen felavatás ez, ahol nem jelenik meg a király? Kérdezte magától. Csak arra tudott gondolni, hogy biztosan a király még mindig haragszik az apjára. Jaime életében először nem örült annak, hogy egy Lannister. A lovagok félkörben álltak, körülöttük a kíváncsiskodó nézők. Itt, messze a fővárostól ritkán látnak az emberek ilyet. Jaime a férfiak elé lépett, majd féltérdre ereszkedett.
– Fogadod, Ser Jaime a Lannister házból, hogy a mai naptól kezdve lemondasz a gyermeknemzésről, örökségedről és a továbbiakban kizárólag a király és családja védelméért élsz életed végéig? – lépett ki a többi közül Ser Selmy, a Bátor.
– Fogadom – nézett fel Jaime magabiztosan. – Fogadom, hogy a mai naptól kezdve csak a király és családja védelméért élek, míg életem tart.
A Fehér bika Jaime mögé lépett, és ráakasztotta a Királyi Testőrség jellegzetes fehér köpenyét, de alatta még jól látszódott az oroszlán minta. Mikor felállt, üdvrivalgás tört fel. De Jaime még mindig nem látta a királyt.
   Aerys először okosnak gondolta, hogy maga mellé állítja a Lannister örököst, és így bosszúságot okoz az apjának, hiszen az semmi pénzért nem adná Kaszter-hegyet egy torz törpe kezébe. Aztán a király egyre többet gondolt Jaime-re és a félelem úrrá lett rajta.: Ha egy Lannistert magam mellé állítok, akkor Tywin annak üzenni tud. Tywin minden kényes titkomat meg tudja szerezni. Ha pedig az a Lannister fiú mindig mellettem van…egy karddal a kezében.
– Hívd ide Ser Jaimet – ordított rá a sátrában lévő apródra.
– De felség, Ser Jaime ünnepelni van, most nevezték ki..- hebegett össze-vissza a sovány fiúcska.
– Én azt mondom most, hogy menjél és hívd ide. Tán hogyan magyarázom ezt el? A tűz nyelvét érted? – a fiúnak nem kellet semmi más csak meghallotta a király szájából a tűz szót, és már rohant is el a lovagért. Csúnya pletykák terjedtek el egész Westeroson, hogy a király hogyan bünteti meg az ellenségeit. Bent a sátorban Aerys egy ideiglenes trónszéken ült, jobb kezén támaszkodott, a ballal, pedig zsíros fésületlen ezüst színű haját birizgálta. Pár perccel később a sátor bejárata újra kinyílt, és az ifjú Lannister lépett be.
– Királyom, úgy hallottam, hogy hivatott – hajolt meg Jaime előtte tisztelettudóan.
– Igen, igen Ser..Ser Jaime – Aeris direkt úgy tett, mintha hirtelen nem tudná a nevét. Pedig nagyon is jól tudta, az elmúlt időben csak rá gondolt. – Most jöttem rá, hogy a Testőrség mind a hét tagja itt van velem és otthon a királynővel és a csodálatos fiammal nincsen senki sem.
– Biztosíthatom, uram, hogy a Városi Őrség is kiváló munkát végez. – próbált nem nézni a szemébe. Jaime hallotta, hogy nem szereti, hogyha valaki a szemébe néz. Mint ahogy azt se szerette, hogyha valaki hozzá ér, így a haja zsírossá és csomóssá vált. A hosszú, vékony ujjain, pedig a körmök úgy megnőttek, hogy hosszabbak lettek, mint az ujjai.
– Engem az nem érdekel, holnap visszamész Királyvárba – szólt Aerys, és közben boldogan bólogatott. Elégedett volt magával, minden szempontot nézve.
– De én úgy gondoltam, hogy indulni fogok a tornán, királyom – lépett közelebb, ami a királynak láthatóan nagyon nem tetszett.
– Nem érdekelnek a kifogásaid, holnap 15 emberem kíséretével Királyvárba mész, és ott is maradsz – csattant fel a király. Az előbbi vigyor egy pillanat alatt eltűnt az arcáról, csak düh volt ott – Ti, Lannisterek mind annyira idegesítők vagytok. Az apád is egyfolytában csak parancsolgatott. Érted, nekem? Ő, egy senki megmondta a királyának, hogy mit kell tenni. Te, gondolom, ezt a hibát nem akarod elkövetni...Elmehetsz.
– Nem – felelte, majd sarkon fordult és kilépett a sátorból. Kint a csillagok már tisztán látszódtak és mindent betöltött a sokaság hangos zaja.